Ferrari Enzo
2005.05.20. 15:45
Eddig sem panaszkodhattunk szuper-sportkocsik hiányára a Ferrarinál, hiszen az ágaskodó lovas márka a nyolcvanas években az F40-essel, a kilencvenesben pedig az F50-essel keltett feltűnést a világ legerősebb sportmodelljei között. Legújabb típusuknál nem bíztak semmit a véletlenre, így nem csoda, hogy egyenesen a márka alapítójáról Enzónak nevezték el a brutális erejű közúti versenyautót.
A korábbiaktól eltérően nem hatalmas meglepetésként robbant be az autós világba a Ferrari legújabb zászlóshajója. A tesztelés hosszú időszaka alatt ugyanis számos kémfotó készült, melyekről most már elmondhatjuk, meglehetősen pontosan előrevetítették a készülő modellt. Közben a művészi forma megalkotója, a Pininfarina elkészített egy koncepcióautót Rossa néven, melyben már előrevetítette a készülő csúcsmodell filigrán megjelenését, egyedi formájú fényszóróit. A Ferraritól szokatlan módon először a hivatalos gyári tervrajzokat mutatták be FX néven, majd egy tokiói formatervezői kiállításon az F140-esnek keresztelt prototípust. Újabb meglepetésként pedig néhány hónappal a szeptember végi párizsi debütálás előtt nyilvánosságra hozták, hogy az autó a márka alapítójának nevét kapja: Enzo.
Annak ellenére, hogy a Pininfarina kissé elrugaszkodott az F40-F50 formai vonalától, a meghökkentő megjelenés így is garantált. Az Enzo már álló helyzetben is légszomjat vált ki szemlélőjéből, megdöbbentő domborulatait egyenesen Formula-1-es testvéreitől kölcsönözte. Elődjeitől eltérően viszont nem kapott hatalmas hátsó terelőszárnyat, a hosszan előrenyúló frontrész és első lökhárító kialakítása viszont egyértelműen a versenyautókat idézi. Igaz, az F50 formájában is csörgedezett már némi F1-vér, és a Mercedes-Benz is hasonlót művel készülő SLR szuper-sportkocsijával.
A német vetélytárs viszont korántsem büszkélkedhet olyan formás idomokkal, mint az Enzo szárnyaló övvonala, melyet üveg motorházfedéllel és a Lamborghini Murciélago stílusában egyszerre felfelé és oldalra nyíló utastérajtókkal toldottak meg.
Az F1-téma az utastérben is folytatódik, ahol szénszálas műanyag borítások, versenyautós ülések és -kormánykerék várja a vezetőt. Michael Schumacherhez hasonlóan a kagylóülést minden vevőnek személyre szabják. A pedálok (csak kettő található az autóban) tizenhatféle pozícióban rögzíthetőek, míg a sebességmérő óra négyszázig skálázott. Mellette számos apróbb órát, és még klímaberendezést is találunk, a hifit és navigációs rendszert viszont mellőznie kell a leendő tulajdonosoknak.
Manapság a telefontól kezdve a rádió hangerején keresztül a légkondicionálóig számos funkciót vezérelhetünk autónk kormánykerekéről, kezünk levétele nélkül. Az Enzo esetében kissé más a helyzet, hiszen a közúti torpedó volánja teljes egészében a Formula-1-es autók stílusában született. Mögötte a többi Ferrariból is ismerős sebességváltó fülek találhatóak, míg középen az erőátvitel, fék, felfüggesztés és kipörgésgátló beállításait módosíthatjuk. A kormánykerék küllőin kaptak helyet az irányjelzők, míg az U-alakú felső részre exkluzív fordulatszámmérőt építettek. A LED-sor a bal oldali zöldből középen sárgába, majd a jobb oldalon piros fényekbe megy át, ekkor a főtengely percenként kilencezret is foroghat! Már csak egy dolog hiányzik: a gomb, amellyel Ross Brawnt hívhatjuk…
A karosszériája tervezőinek szeme előtt nem csak a meghökkentő forma, de az elegendő leszorítóerő előállítása is lebegett. A Pininfarina mérnökeinek feladata volt megtalálni a megfelelő kompromisszumot, nehogy a túlzott légterelőkkel csökkentsék az Enzo végsebességét. Így állítható aerodinamikai elemeket vetettek be, melyekkel 170-200 és 300-350 km/h között optimális mértékű a leszorítóerő. Az alsóbb sebességtartományban ez 334 kg-nak felel meg, míg a felsőben 775 kg-ra emelkedik, és még a végsebesség közelében is rendelkezésre áll 585 kg. A változást az autó frontrészén, a hűtő alatt elhelyezett állítható légterelők, valamint a padlót borító hatalmas diffúzor szolgáltatja, mellyel az Enzo szinte egyetlen hatalmas terelőszárnnyá válik. Mivel az autó alján elhelyezett aerodinamika meglehetősen sérülékeny, a lengéscsillapítók beállításánál az állandó alsó magasság elérését is figyelembe vették.
Mindenki által jól láthatóan, a Ferrari hagyományainak megfelelően átlátszó motorházfedél alatt lapul az Enzo hátsó tengelyénél a hatezres, tizenkét hengeres erőforrás. A több mint száz lóerős literteljesítmény bármely autónak becsületére válna, itt azonban így mintegy 660 paripáról van szó! Az ágaskodó lovas emblémával ellátott erőmű alumíniumból készült, hengerenként négyszelepes, változó szelepvezérlésű. Hozzá a Ferrari szekvenciális sebességváltója kapcsolódik, amely mindössze 150 milliszekundum alatt képes fokozatot váltani! Bár a váltás a versenyautókhoz képest meglehetősen finoman történik, az elektronikusan vezérelt felfüggesztés nem engedi megbillenni a karosszériát, nehogy csökkenjen az autó stabilitása. Az önzáró differenciállal és kipörgésgátlóval felszerelt autó vezetője sport- és verseny-mód közül válogathat. Utóbbi esetében gyorsabbá válik a sebességváltás, feszesebbek a gátlók, és kevésbé avatkozik be a kipörgésgátló. Működését a négy sebesség-, fékezés- és gyorsulásmérő szenzor adataival táplált központi számítógép vezérli. A versenyautókban már évek óta használják, mégis ez az első karbon-kerámia tárcsafékes közúti Ferrari.
Annak ellenére, hogy nehezebb az F50-esnél, hiszen menetkészen 1365 kg-ot nyom, több felszerelést és nagyobb teljesítményű motort kapott, így a Ferrari elégedett a végeredménnyel. A méhsejt-szerkezetű, szénszálas műanyag és alumínium felépítésű karosszéria elérte a kívánt csavarodási merevséget, a gyáriak szerint a szabvány törésteszteket is sikeresen teljesítette. Fejlesztésében aktívan vett részt Michael Schumacher is, aki szerint az Enzo személyében közúton is használható nagyteljesítményű szuper-sportkocsi született.
Az F50-eshez hasonlóan mindössze háromszázötven darab készül majd az autóból, egyet a gyár múzeumának adnak, a többit pedig átszámítva mintegy 150 millió forintnak megfelelő áron árulják. A leendő tulajdonosoknak extrák híján csak egy választásuk marad: vörös, sárga, vagy fekete színben kérik betontorpedójukat. Azt persze mondanunk sem kell, hogy a tervezett darabszám már jóval az értékesítés kezdete előtt elfogyott…
Motor: V12, 65 fokos szögben álló hengersorokkal
Hengerűrtartalom: 5998 cm3
Furat x löket: 92x75,2 mm
Kompresszió: 11,2:1
Legnagyobb teljesítmény: 485 kW (660 LE) 7800/percnél
Legnagyobb forgatónyomaték: 657 Nm 5500/percnél
Motor tömege: 225 kg
Hosszúság: 4702 mm
Szélesség: 2035 mm
Magasság: 1147 mm
Tengelytávolság: 2650 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1660/1650 mm
Abroncsok elöl/hátul: 245/35 ZR 19 és 345/35 ZR 19
Kerekek elöl/hátul: 19,0" x 9,0" / 19,0" x 13,0"
Féktárcsák elöl/hátul: Brembo, 380 mm hatdugattyús / 340 mm négydugattyús
Üzemanyagtank: 110 l
Száraz tömeg: 1255 kg
Menetkész tömeg: 1365 kg
Gyorsulás 0-100 km/h: 3,65 s
Gyorsulás 0-200 km/h: 9,5 s
Gyorsulás 0-400 m: 11 s
Gyorsulás 0-1000 m: 19,6 s
Végsebesség: 350 km/h
|